Letagadjuk-e a korunkat vagy sem, az időt nem lehet megállítani: minden perccel, nappal, évvel egyre idősebbek leszünk… Ez azonban nem lehet gátja annak, hogy éljük az életünket, terveink, szükségleteink ne legyenek.
Az öregedés egyik mellékhatása azonban az elmagányosodás, hiába vannak gondolataink, elképzeléseink, ha azt nem tudjuk senkivel megosztani. Ezért néhányan úgy gondoltuk, hogy jó lenne legalább havonta egy olyan lehetőség, amikor az idősebb emberek összejöhetnek egy kötetlen beszélgetésre, filmnézésre, vagy akár csak főzési, sütési tudományaink megosztására és bemutatására.
Így született meg az „idősek körének” gondolata (bár az elnevezésen sok vita volt, idősek, öregek, szépkorúak, kör, vagy klub és így tovább) és ezt a tettek követték. A helyszín adott volt a Közösségi házban, már csak a programokat kellett összeállítani. Szeretnénk, ha ezek közös élménnyé válnának, ezért elgondolkodtató előadások felvételeinek megnézését, kirándulásokat szervezünk. A részvétel semmilyen kötöttséggel nem jár, tagsági díjunk nincs, bárkit szívesen látunk. Programjainkat a hirdetésekben hallhatják, de a tagoknak van közös levelezőlistájuk is, melyre az érdeklődők feliratkozhatnak.
Alkalmak | Jelenleg szünetelnek |
Helyszín | Borromeo Szent Károly Katolikus Kör (XV. utca 2.) |
Közösség vezetői | Hole Ágnes (drholeagnes@gmail.com) Rákos András (rakoss.andras@gmail.com, +36 20 489 26 76) |