Hirdetések

Hirdetések

Évközi 1. vasárnap

Urunk megkeresztelkedése

2014. január 12.

 

1.  Ma a 9-es mise után lesz az első áldozásra készülő gyermekek szüleivel való találkozás a plébánián.

2.  Ma délután 4-től lesz foglalkozás minden ministránsnak. Azokat is szeretettel várjuk, akik csak most kapcsolódnának be a ministrálásba.

3.  Akik szeretnék kérni hajlékuk megáldását, személyesen, e-mailben vagy telefonon (ld. fejléc) jelezhetik szándékukat.

4.  Az idei Katolikus Farsangi Bál február 15-én lesz. Idén közösségi házunk továbbépítésére gyűjtünk. Ehhez hozzájárulhatnak a helyszíni gyűjtés során, vagy támogatói jegyek előzetes megvásárlásával vasárnaponként a szentmisék után, hétköznap a plébánián irodai időben. A helyszínen már nem lesz jegyvásárlási lehetőség. Gazdag és színes programokkal várjuk idén is a fiatalokat, a gyermekes szülőket és minden felnőttet!

5.  Idén is fogadunk tombola felajánlásokat a farsangi bálra, amiket a sekrestyében vagy irodai időben a plébánián lehet leadni. Jelentősebb támogatóinkat, igény esetén, a plakáton illetve a helyszínen kiemelten fogjuk megemlíteni.

6.  2014. május 1-től 4-ig (csütörtöktől vasárnapig) lesz a kárpátaljai kirándulás. A szállás családoknál lesz falusi turizmus keretében. Részletesebb programok néhány hét múlva lesznek megtudhatók. A határátlépés csak érvényes útlevéllel lehetséges. (Személyi igazolvány nem elegendő!)