KAFA 2013 beszámoló

KAFA 2013 beszámoló

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Gregor József Általános Iskola tornatermében - az immár hagyományosnak mondható – III. Rákosmenti Katolikus Farsangi Bál.

A közel háromszáz érdeklődőt vendégül látó est fővédnöke Riz Levente polgármester volt. A helyszínen megjelentek az est védnökei Dunai Mónika és Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselők, valamint Tampu-Ababei József, Udvardy Tamás római katolikus plébánosok és Mosolygó Marcell görög katolikus parókus.

Dunai Mónika képviselő asszony köszöntőjében három fogalmat ajánlott a megjelent bálozók figyelmébe: „A közösség, az együttlét és szeretet hármasát. Ezeket a szavakat, mint egy báli nyaklánc gyöngyszemeit, az erő fűzi egybe. Mindannyian tudjuk jól itt a teremben, hogy micsoda erő lakozik ebben a három szóban. Azért van szükség ilyen bálokra, hogy ennek a közösségnek a tagjai a mai együttlét erejét segítségül hívva tudják folytatni egész éves karitatív tevékenységüket.” – mondta.

Tampu-Ababei József, a Budapest-Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa, – az est házigazdája – köszöntőjében rámutatott: „Napórához hasonlóan, a hitünk olyan, hogyha eltakarjuk, nem tudja betölteni azt az útmutató szerepét, amiért kaptuk. Mi most a hitünket nem letakarni akarjuk, hanem annak alapjait szeretnénk megerősíteni.” 

Az est gyermekprogramokkal és jelmezversennyel vette kezdetét, amely Lui mágus bűvészmutatványaiban csúcsosodott ki. A rocky stílusban előadott nyitótáncot követően Lovászi Orsolya vezette Latin Carnevál táncprodukció kápráztatta el a nagyérdeműt. A Ligeti Falatozó által biztosított – glutén- és laktózmentes menüket is magába foglaló – vacsorával egybekötött bál tombolával folytatódott, majd az Atlantis Band dallamaira ropta kifulladásig a nagyérdemű.

A bál során jótékonysági mesekönyv és játékgyűjtés zajlott, mely felajánlások a Szilágysomlyói Római Katolikus Plébánia számára kerülnek továbbításra.

Az est létrejöttéhez az alábbi támogatók járultak hozzá: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata, IKSZ 17, Kreatív Wargas Kft., Rauch Hungária Kft., Foltin-Globe Kft., ILEX Kertészeti Áruda, Tiptop Vegyi Shop, Lelkes Fotó Kft., Liget Könyvesbolt, Suzuki Tafák Kft.

Fotó: Lelkes Fotó Kft.