Elie Wiesel betegségében kis híján az eutanáziát választotta

Elie Wiesel betegségében kis híján az eutanáziát választotta

A Nobel-díjas írót az emberi fájdalommal, betegséggel szemben a szeretet vezette át a szakadékon: erről vall nemrég megjelent elbeszélésében. Tavaly júniusban komoly szívműtéten esett át, amely elbeszélése (Coeur ouvert), vallomása szerint elgondolkodásra késztette az élet végéről.

Megvallja, hogy az eutanáziára esett a választása: kitartóan kérlelte feleségét, hogy egyezzen bele. Marion azonban nem értett egyet férje döntésével. Ma már megköszöni feleségének, hogy az élet és a remény mellett tudott dönteni. Nem élt bonyolult eszközökkel: amikor férje a floridai kórházban arra kérte, tegyen meg mindent, hogy ennek vége legyen, annyit kért az orvosoktól: helyezzék át a kórházból egy szállodába. Ezzel a kis lépéssel sikerült túllendülni a depressziós állapoton.

Az Avvenire című katolikus folyóiratban Lorenzo Fazzini elmélkedik a történetről. Az Auschwitzot túlélő Wieselt és a szívbeteg Wieselt összeköti a faggató kérdés: „Miért? Miért van ez a betegség? Ez a fájdalom? Mivel érdemeltem ki? […] Zsidóként Auschwitz olyan emberi tragédiát jelent számomra, ami egyben – és legfőképpen – teológiai botrány. Számomra tagadhatatlan tény: Auschwitzot Istennel és Isten nélkül is lehetetlen elfogadni. Akkor viszont hogyan lehet megérteni a hallgatását?”

A műtéten átesett Wiesel alakja szintén a próbatételek során megtisztult hívőként áll előttünk elbeszélésében: „Elismerem, hogy az Úr ellen fordultam, de soha nem tagadtam meg.” Jeremiás siralmaira gondol, aki a népét kegyetlenül meggyilkoló Urat faggatja. Ezzel szemben állítja: „Hogyan? Isten mint gyilkos? Természetesen közülünk, túlélők közül sokan tiltakoztak Isten hallgatása ellen. De senkinek nem volt bátorsága ahhoz, hogy Istent gyilkosnak nevezze!”

Majd szembenéz a betegséggel, az emberi fájdalommal. Az elbeszélésben a megoldáshoz unokája ártatlan kérdése adja meg a kulcsot. Fazzini így ír róla: ez az ártatlanság „… hidat teremt a zsidó tapasztalat és minden ember egyetemes tapasztalata között, legyen hívő vagy nem hívő (és a keresztények elsőként csatlakozhatnak hozzá ebben).” Elijah így fordul nagyapjához: „Nagyapa, tudod, hogy szeretlek; és tudom, hogy szenvedsz. Mondd: ha jobban szeretlek, kevésbé fogsz szenvedni?” Az elbeszélés záró mondata valódi teológiai kijelentésként hat: „Meg vagyok győződve róla, hogy abban a pillanatban Isten mosolyogva szemlélte a Teremtést.”

forrás: Magyar Kurír