Amikor az ember nem hisz már a Mennyben, elkezd a Piacban hinni

Amikor az ember nem hisz már a Mennyben, elkezd a Piacban hinni

Az Avvenirének adott interjúban a francia filozófus
Fabrice Hadjadj elmondja: amikor eloszlik a gazdasági fejlődésbe vetett illúzió, egyben lehetőség nyílik arra, hogy felépítsünk valami igazabbat.

Fabrice Hadjadj, francia filozófus, író, katolikus gondolkodó jól tudja, mi a nihilizmus. A Sorbonne diákjaként ő is nihilista nézeteket vallott egészen addig, amíg a párizsi Saint Severin templomban egy mindent felforgató találkozásban volt része – a kereszténységgel. A társadalmi, gazdasági válság idején keresztény gondolkodóként érvel.

A kereszténység túlvilág-gondolatát nagyon fontosnak tartja. Szerinte bizonyos értelemben a marxizmus (amely épp a túlvilágba vetett reménysége miatt gúnyolta a kereszténységet) maga is a túlvilágban, vagyis a jövőben bízott, a jövő társadalmát akarta építeni, az ‛ígéret‛, a ‛jövő‛ szavak terminológiája meghatározó elemei voltak.

Arról beszél az interjúban, mi az az ország, amelyet a keresztény emberek építeni szeretnének. „Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van” – mondja Jézus (Lk 17,21). Az időn és a téren túli világ ez: az örök, a végtelen, a feltörő forrás, amely minden helyen és minden időben ott van. Hadjadj szerint éppen ezért van jelen a keresztény ember ilyen különlegesen erőteljes módon a világban. Visszautasítja a rosszat, ami miatt az emberek nem vesznek tudomást egymásról. Igyekszik megőrizni és felemelni mindent, ami a teremtett világon létezik.

Vallja, hogy a gazdasági és az erkölcsi válság nem elválasztható egymástól. A gazdaság, vagyis a javak termelése és elosztása emberi tevékenység, közvetlen kapcsolatban van az ember erkölcsi hozzáállásával: kérdőre vonja az embert arról, hogy életében mennyire fontosak az anyagi javak. Ha a gazdasági-pénzügyi válságról úgy beszélünk, hogy közben nem beszélünk az emberről, az olyan, mintha úgy akarnánk megoldani az egészség problémáját, hogy közben nem figyelünk a betegre és hagyjuk, hogy elhatalmasodjon a betegsége. „Szerény megközelítésem szerint a jelen válság a fogyasztásba vetett hitről szól. Úgy tűnik, mintha ma már senki nem lenne hívő. Ha azonban elutasítjuk a hitet mint isteni erényt, akkot a hitet a hitelre és az anyagi szintünkre vonatkoztatjuk. Így már nem a hitben, hanem a hitelben élünk. A hitelező pénzt ad kölcsön, mert hisz a növekedésben, amely lehetővé teszi az adósnak a törlesztést. Az adós lehetővé teszi ezt a növekedést, mert hisz a fogyasztásban: egyre többet vesznek, egyre többet adnak el, tehát egyre többet is fognak termelni.”

A francia filozófus szerint a termelésbe vetett megszállott bizalom abból fakad, hogy az ember legmélyebb érzéseit érintő energiák – a boldogságvágy és a halálfélelem - rossz irányba terelődnek. Amikor az ember nem hisz már a Mennyben, elkezd a Piacban hinni, mintha a jólét termékei megmentenék a szorongástól. A piac folyamatosan új termékeket ígér másnapra (a földi túlvilágra), amelyek majd boldoggá teszik az embert: íme az iPhone 4, iPhone 5, iPhone 6, íme az új évad a televíziós sorozatban, újabb ránctalanító krém… Az emberek úgy viselkednek, mintha egy kaszinóban lennének és várnák, hogy bankot robbantsanak.

Ha az ember megdöbbenve veszi észre, hogy válság van, az azt jelenti, hogy még hisz a haladásban. Hadjadj megvallja: szerinte ez még csak a válság kezdete. A jó magról és a konkolyról szóló példabeszédet idézi fel, amely arra tanít, hogy ne akarjunk visszavágyni az előző állapothoz, mert nem mehetünk visszafelé: egyszerre megyünk a jó és a rossz felé. Minden rosszabbodás mögött ott van a lehetséges javulás is.

Az előző hatvan év fejlődését nem tekinti fejlődésnek. Nem más, mint a fogyasztás féktelen elszabadulása, a lelkek szisztematikus pusztítása, az ember elállatiasítása. Úgy bánik a világ az emberrel, mint a disznóval, vagyis dédelgeti, táplálja, miközben eltitkolja előle, miért teszi mindezt: hogy a mészárszékre küldje.

„Anyagi növekedés? Az ember nem növekszik emberileg, csak ha lelkileg növekszik…. Az a remény, hogy a rendszer engedelmes rabszolgái lehetünk, nem remény: ez az alacsony színvonalú optimizmus a legmélyebb elkeseredésnek felel meg, Valójában már fél évszázada benne vagyunk ebben az elkeseredésben, amelynek nem merünk nevet adni. Vajon panaszkodnunk kellene azért, hogy ez a kártyavár most összeomlott? Az illúzió véget ért. Számunkra azonban lehetőség nyílik arra, hogy felépítsünk valamit az igazi sziklára” – zárta le gondolatait az Avvenire napilapnak adott interjúban a francia katolikus filozófus.

***

Fabrice Hadjadj fiatal kora ellenére (1971-ben született, nős, hatodik gyermeküket várják) a francia keresztény értelmiség egyik vezető alakjának számít, számos könyve jelent meg. Toulonban tanít filozófiát a gimnáziumban és a szemináriumban. Filozófus, drámaíró. Baloldali, zsidó gyökerű, ateista családból származik, felnőtt korában tért meg.

forrás: Magyar Kurír