Mi a szenvedés értelme?

Mi a szenvedés értelme?

Ismertetjük Maria Grazia Marciani orvosprofesszor írását az emberi szenvedés transzcendens dimenziójáról, amelyet a Zenit hírügynökség tett közzé.

A hívő és a nem hívő ember alapvetően másképp éli meg a szenvedést. A hit ajándék, amit Isten ingyenesen ad az embernek. A hívő ember, aki elfogadja ezt az ajándékot, megtalálja benne az utat a szenvedés értelmének, értékének megértéséhez. És ahogyan Szent Pál mondja a Timóteushoz írt első levelében: akik nem fogadják el, azok „a hitben hajótörést szenvedtek”, vagyis mivel nem ismerik fel a szenvedés értelmét, az elkeseredés útján járnak. Ahogyan Viktor Frankl mondja: „Nem a szenvedés pusztítja el az embert, hanem az értelmetlen szenvedés”. Tehát mind a szenvedő, mint pedig a szenvedőről gondoskodó ember problémája éppen az, hogy megtalálja a szenvedés értelmét, értéket adjon a szenvedésnek.

Mit tapasztal meg az ember a szenvedéssel? – teszi fel a kérdést Marciani. Az ember, ahogyan Pascal is megállapítja, egyrészt értelme, akarata által végtelen hatalommal bír, másrészt pedig megéli a végesség tapasztalatát, felfedezi korlátait. Rájön, hogy nem maga teremtette az életét, és még csak nem is ura életének. A születés és a halál időbeli határok, amelyek valóságosan megmutatják korlátainkat. A korlátokat leginkább a szenvedésben tapasztaljuk meg, amely a halálban éli el tetőpontját. Éppen a végességnek ez a megtapasztalása vezeti el az embert arra, hogy túllépjen korlátain, és ez a vágy lénye legmélyén rejtőzik. Az ember minden vágya között a legmélyebb éppen az, hogy túllépjen a halál korlátján és örökké éljen. Éppen a végesség, a szenvedés, a betegség, a halál tapasztalata miatt válik a vallási kérdés egzisztenciális kérdéssé. II. János Pál a Salvifici doloris kezdetű apostoli levelében ezt írja: „amit mi a szenvedés szóval jelölünk, kifejezetten az emberi természet lényegéhez tartozik”, majd így folytatja: „úgy véljük, a szenvedés az ember transzcendenciájához tartozik. Az ember rendeltetése az, hogy számos területen meghaladja önmagát. Erről szól rejtett értelmű hivatása, e területek egyike a szenvedés.”

Ez túlmutat azon a felfogáson, amely szerint a szenvedés a korlátok megtapasztalása. A szenvedés rejtélyes módon lehetőséget ad az embernek arra, hogy túllépjen emberi korlátain, új perspektíva elé állítja, amelyben maga a szenvedés új értelmet nyer, a beteljesülés forrásává válik. Az értelemmel bíró szenvedés mindig túlmutat önmagán, és afelé küld, akinek szeretetéért szenvedünk. A legteljesebb értelmű szenvedés az áldozat. A szenvedés evangéliumának örömhíre éppen az, hogy a szenvedés nem értelmetlen, hanem az emberi és lelki fejlődés döntő állomásává válhat. Amikor emberi állapotunk törékenysége szenvedéshez vezet, az Úr még jobban érezteti velünk élő jelenlétét, megtanítja, hogyan éljük meg jól a szenvedést mint a lelki érés pillanatát. Saját életén keresztül mutatja meg, hogyan élte meg ezt a tapasztalatot. A törékeny embert azonban segíteni kell abban, hogy megérezze az Úr jelenlétét, Krisztus emberségét, aki meg akarta élni az emberi szenvedést a legvégsőkig, hogy hűsége által megossza az emberiséggel az Atya szeretet-tervét.

Szintén II. János Pál mondja a fenti enciklikában: „Krisztus önnön üdvözítő szenvedésével ott lakik, semmihez sem foghatóan, minden emberi szenvedés mélyén. S ott Vigasztaló Szentlelke, az Igazság Lelke erejében cselekedhetik.” A szenvedő embernek és gyógyítójának tehát az a feladata, hogy felismerje és befogadja Krisztus megváltó tettét, aki részt vállalt szenvedésünkből, megéli azt, és újraéli bennünk, misztikus testében saját szenvedését. Az Eucharisztia, Krisztus valóságos és irgalmas jelenléte az üdvözítő orvosság a maga kettős valóságában: a feláldozott áldozat és a gyógyító kenyér is egyben.

Az orvos a megsebzett, de kiengesztődött gyógyító, aki nemcsak a betegséget gyógyítja, hanem szükségét érzi annak is, hogy gondoskodjon a szenvedő betegről. Tudja, hogy az ember gyógyulásának forrása az, ha a kereszt hiteles tanújává válik. A kereszté, amely a remény jelképe is. Az orvos a beteg mellé szegődhet a fájdalom, a szenvedés útján, hozzáértése révén reményt adhat a testi gyógyulásra, ugyanakkor azt a reményt is adhatja, amely magát az életet átlényegíti. Ha a beteg befogadja és átéli ezt a reményt, felfedezheti emberi állapota végső értelmét.

XVI. Benedek pápa a Spe Salvi kezdetű enciklikában azt írja, hogy az embernek nyilvánvalóan szüksége van egy olyan reményre, amely felülmúlja életét és emberi valóságát. Csakis valami végtelen lehet elegendő számára, valami olyan, ami mindig több annál, amire önmagában képes. „Ez a nagy remény csak Isten lehet, aki átöleli az univerzumot, s adni és ajándékozni tudja nekünk azt, amire mi önmagunkban nem vagyunk képesek.”

***

A szerző, Maria Grazia Marciani a Tor Vergata-i Egyetem orvosi karának professzora.

Forrás: Magyar Kurír