HIRDETÉSEK

HIRDETÉSEK

Krisztus Király vasárnapja
2010. november 21.

1. A héten volt Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe. Szentmise végén a
karitász munkatársak Szent Erzsébet kenyerével szeretnék megkínálni
kedves testévreket.
2. Ma Krisztus Király ünnepe van. A mai ünneppel véget ér a régi
egyházi év, jövő vasárnap kezdetét veszi az új. Adventben a Rorate
misék hétfőtől péntekig lesznek minden nap reggel 1/2 7-kor. Szombaton
csak este 6-kor lesz mise. Rorate misék után agapé lesz a
hittanteremben az iskolába és munkahelyükre igyekvő gyerekeknek és
felnőtteknek.
3. Az adventi gyertyagyújtás szombatonként lesz az esti mise előtt 1/4
órával. Az első gyertyát november 27-én a ministránsok fogják
meggyújtani. A többi gyertyák meggyújtására várjuk családok,
közösségek jelentkezését. November 27-én, szombaton délután 5-re
minden ministránst várunk a hittanteremben.
4. December 12-én, vasárnap, Csekovszky Árpád Művelődési Ház
szervezésében adventi vásár lesz a ligeti templom melletti téren,
ahová minket is meghívtak. Színpadon a gitáros énekkar fog fellépni,
sátraknál pedig saját készítésű tárgyakat szeretnénk árusítani, amivel
a Karitász munkáját támogatnánk. A november 26-án, pénteken délután
4-től kezdődő kézműves foglalkozáson ezeknek a tárgyaknak az
elkészítésében szeretnénk segíteni a Közösségi Háznál. Szeretettel
várjuk a gyerekeket, a fiatalokat és a felnőtteket!
5. Korábbi évekhez hasonlóan, idén is lesz adventi vásár a
hittanteremben. Előre megköszönjük a felajánlók és a vásárlók
támogatását, akik ily módon támogatják a Karitász munkáját.
Adományaikat a sekrestyében adhatják le.
6. Bucsi házaspár felajánlásával december 9-én, csütörtökön külön
busszal történő beutazással részt lehet venni a Szent István
bazilikában reggel 7-kor kezdődő Rorate misén. Azt követően, Gyuri
atya vezetésével sor kerül a bazilika megtekintésére is. Indulás
reggel 1/4 7-kor lesz a rákosligeti templomtól, jelentkezni a
sekrestyében lehet.