2010. május 23.

2010. május 23.

HIRDETÉSEK

Pünkösd
2010. május 23.

1. Májusban minden nap elimádkozzuk a májusi litániát Szűz Mária tiszteletére este 7-kor, illetve az esti mise előtt fél órával.
2. Ma Pünkösdvasárnapja van, amivel véget ér a húsvéti idő. Aki még nem végezte volna el a húsvéti gyónását és nem járult volna szentáldozáshoz, kérjük törekedjen erre sort keríteni.
3. Pünkösdhétfőre bíboros főpásztorunk szeretettel hív mindnyájunkat Máriaremetére, az egyházmegyénk hagyományos majálisára, a Karizmák Ünnepére a kegytemplom kertjébe. Részletek a Hirdetőtáblán olvashatók. Templomunkban reggel 1/2 8-kor lesz szentmise.
4. Pénteken, május 28-án este 1/2 8-tól a "Továbbállók" című filmet nézzük meg filmklub keretében a plébánián, ahová szeretettel várjuk a fiatalokat.
5. Szombaton, május 29-én lesz az "Élő Rózsafűzér" zarándoklat Budapest körül. Mi a 9. szakaszhoz tartozunk. A rákoskeresztúri templomtól reggel 9-kor lesz az indulás, tőlünk Cinkotára pedig 10-kor. Aki teheti, ha csak rövidebb szakaszon is, de kapcsolódjon be a zarándoklatba.
Bővebben itt olvasható:
http://katolikus.webplace.hu/elorozsafuzer/?fooldal

6. Június 2-án, szerdán az esti mise után testületi ülés lesz a plébánián.
7. Június 3-án, csütörtökön a Rózsafüzér Társulat szervezésében és támogatásával zarándokútra megyünk Máriagyüdre.
8. Június 5-én, szombaton lesz a Közösségi Ház megáldása, ahová szeretettel várunk mindenkit bográcsozásra és kerti összejövetelre. A bevásárlás miatt, az érdeklődőktől kérjük, hogy a kijáratnál található dobozba nevük bedobásával jelezzék részvételi szándékukat. A ház rendbetétele folyamatba van, amihez szívesen vesszük a segítséget, amire a sekrestyében lehet jelentkezni.
A nagytakarításra, május 29-én, most szombaton mindenkit szeretettel várunk. Felajánlásból, köszönettel vesszünk egy használt de jó állapotú gáztűzhelyet és egy konyhaasztalt.
9. Köszönjük mindazoknak, akik az idei egyházi hozzájárulásukkal támogatták egyházközségünket. A közismert nevén "egyházi adó" támogatásukat személyesen a sekrestyében vagy az irodán, illetve csekken vagy átutalással rendezhetik.