Imák, versek...

Imák, versek...

SZALÉZI SZENT FERENC:

A KERESZT

Azt a keresztet, ami most annyira
nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Imádság

Uram, ahova tettél,
ott szolgállak,
ahol megsejtlek,
ott kereslek.
Ahogyan tudlak, úgy követlek,
ha megbotlom,nem csüggedek.
Ami van, azért magasztallak,
ami nincs, azért nem zaklatlak.
Ami a munkám, megcsinálom,
A jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
és másnap mindent újra kezdek.
(Bőzsöny Ferenc )

A Bethesda partján

Harmincnyolc esztendeig volt beteg...
Harmincnyolc év... ó idő-rengeteg,
Ó,csigalassan kúszó nappalok,
Ó, végeláthatatlan éjjelek!
Ó, zaj, mely őrjít, ó, csend, mely gyötör,
Ó, tehetetlen kín, maró csömör,
Ó, nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása
Hasztalanul, megfoghatatlanul, -
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul.

Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
Mindenki terhe, magának teher, -
Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.
Ez a szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá málott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...
A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy "háborodás",
Mikor rászáll az Isten angyala,
Súlyos szárnyával sujtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.
A Tó... közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, a vakok
Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.
Csak ő, csak ő nem érkezett oda...
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,
Hogy ember-erő el nem bírta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, a boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.
A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az is a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
A csillagok a Bethesda fölött.

De másnap reggel Jézus arra jött.

A többlet imádsága

Egy kicsivel több türelmet, hogy elviselhessem azokat, akikkel olyan nehéz együtt élnem.

Egy kicsivel több állhatatosságot, hogy folytathassam kötelességeimet, melyek kívánságaimmal teljesen ellentétesek.

Egy kicsivel több alázatosságot, hogy megmaradjak azon a helyen, ahová Isten állított, bár ez a hely nem vág egybe sem álmaimmal, sem terveimmel.

Egy kicsivel több belátást, hogy az embereket olyannak vegyem, amilyenek, s nem amilyennek szeretném őket...

Egy kicsivel több okosságot, hogy mások ügyeivel minél kevesebbet foglalkozzam, s magamat ne izgassam miattuk.

Egy kicsivel több erőt, hogy türelmesen fogadjam azt az eseményt, amely éppen most megzavarta az örömömet.

Egy kicsivel több kedvességet, hogy ne mutassam megbántottságomat.

Egy kicsivel több önzetlenséget, hogy mások helyzetébe minél jobban beleélhessem magam...

(Boldog John Henry Newman)

Túrmezei Erzsébet: A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a Szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a Szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a Szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna?
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra,
Mert az a Szeretet.

Reményik Sándor: Szeresd az Istent, s tégy amit akarsz

Fölény - de nem bánt.
Nem héjázik fent.
Derű - de égi.
Józanság - de szent.
Bent a világban,
Mégis kívül rajt:
Hódítni lelket
Jézusnak óhajt.
De tapintattal
Tágasságot ád -
Lélek ne hordjon
Semmilyen igát.
Mikor búcsúzik:
Nincs szemébe könny -

Egyszer mindenki
Úgyis visszajön.
Advent idején
Temetőbe jár -
Sírok közt röpköd
Mint a fénybogár.
Az új halottól
Vídám-kedvesen
Kérdi: hogy aludt
Első éjjelen?
S szól az Élethez:
Engem nem zavarsz - -
Szeresd az Istent,
S tégy, amit akarsz!

Mécs László Czelli búcsú

Mélységes erdők sűrűjén át
Magányos út vezet;
Az úton egy szegény, erőtlen
Asszonyka lépeget.

Gonosz hely, rabló nép tanyája,
Az est is éjre vált.
- Megállj! - hangzik a sűrűségből
S a sápadt nő megáll.

Kibuknak nyolcan is, s előlép
A rabló nép ura:
- Hová ballagsz, te sápadt asszony?
- A czelli búcsúra.

- S mit viszel a czelli Máriának?
Mutasd a kincseket!
- Ó nem viszek én semmit néki,
Csak tiszta szívemet!

Fogják motozzák: mindhiába,
Szegénynek semmije!
- Elő, elő hát szívét, hogy
Igazán hadd vigye!

Melléből éles, gyilkos késsel
Kitépik a szívet,
Azután kötényébe dobják:
- Most indulj és - vigyed!

S az asszony - ó csudák csudája -
Nem hull a földre, nem:
Köténykéjét kezébe fogva
Megindul csöndesen.

Arcán a holtak sápadtsága,
Ruhája tiszta vér
Az égen hajnal pirja reszket,
Amikor Czellhez ér.

De hallga! Mi zsibong a légben?
Hang, milliónyi hang!
Czellben magától megszólamlik
Zeng - bong a sok harang.

A pap - miséjét abbahagyja.
Fölkelnek a hívek,
Mindenkit egy érzés ragad meg,
Mindenki megy, siet.

S égő gyertyákkal, szent zászlókkal
Tódulnak kifelé -
Ki szívét hozza Máriának:
A véres nő elé…

Könnyel fogadják, védve hozzák
Az Úr házába őt,
Hol végre összerogy szegényke
A drága Szűz előtt.

S a Szűzanyának márvány szobra
Az oltárról lelép,
Kezébe veszi halk fohász közt
A jó asszony szívét.

S mig könnytől, vértől ázva - fázva,
Félholtan fekszik ott:
Ím mellén forradás se’ látszik
S belül a szív – dobog!

Az ámulattól, a csodától
Meghatva áll a nép,
Ragyogó díszbe öltözködve,
Új pap mond új misét -

És szinte fel, az égig harsog
A hálaadó ima:
- Hozsanna néked, Isten anyja,
Áldott szűz: Mária!...

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységbõl a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyûn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erõ
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevõ.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

Hitvallás

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedő fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót ha írod lobogód selymére,
Ezt ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ezt vallod, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vittél,
Polgár, ki ezzel kelsz, új hazát szereztél,
Magyar - e szent hittel mindent visszanyertél!

Mert a hit az erő! Mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul asz eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a háza tája,
Mézes a kenyér, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.

Magyar, legyen hited, s tiéd az országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad azt rebegje reggel, délben, estve,
Véreddé, hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!

Jókai Anna: Ima Magyarországért

Öregisten, Nagyisten

nézd, hogy élünk itt lenn

katlanba zárva

csodára várva

csöbörből-vödörbe magyarok.

Itt élünk se élve se halva

hurrá a vödörben hal van

süthetünk szálkás kis pecsenyét

a friss húst viszi már a fürge menyét

körben a bozótból

ragadozók szeme villog

az elhevert csordákon

áldozati billog

(csitt, csak csendesen, ne kiálts,

mormold, csak mormold az imát)

Öregisten, Nagyisten

ha Te nem, ki segítsen?

Sovány lakomára

nova bort kínáltak

s akik ezt megitták

mind bódultakká váltak.

(…csak csendesen, ne siránkozz,

bátran szólj elkábult hazánkhoz)

Öregisten, Nagyisten

érted sóvárog ma minden

akik hortyognak szanaszét

vagy ébren vigyáznak

síkos savas eső alatt

bíz egyformán áznak

(…csak csendesen, mind aki lázad

báránybőr jelmezben figyelik a házad)

Öregisten, Nagyisten

erősíts a hitben

hogy ami késik

azért el nem múlik

él még a Te nyájad

bárha szőre hullik.

(…csak csendesen, nem használ a lárma

mostoha szülők közt még árvább az árva)

Öregisten, Nagyisten

más remény nincsen

mint igazad kegyelmed

hogy Te szabj végül rendet

maradék országnak

adj életes kedvet

a lecsonkolt többit

gyógyítgasd ne engedd

önnön-gyilkosává válni

haza kell találni!

(…csak csendesen, mert vád alá vesznek

jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

Öregisten, Nagyisten

nem hoztak, de vittek

a vak lóra azt hazudták bátor

suba alatt kupec lett a pásztor

műdalokkal altat nejlon-furulyája

dagonyáztat minket langyos pocsolyába

(csak csendesen, élvezd a táncot

csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)

Fájdalomban régi jó Patrónánk

hegyeink elcsórták, eladó a rónánk

fulladunk a füstben a folyónkban cián

sorvasztja a lelkünk a ránktukmált Isten-hiány

mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!

hóhér a halottal cinikusan békül

dús szobákban ál-parasztok

a búzát égetik ők nem a harasztot

melósvezér nyüszít, uszít

munkásember helyben fut itt

a hajléktalant rendőr verte

shoppingcenter országszerte

mocskos pénznek nincsen szaga

gaztól rabolt s gaz lett maga

és a művész? búsan kérded

megvették a tehetséget

sirasd őket Ősi Anya

zsoldos pénznek sincsen szaga.

(…csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,

végtelen időben mindenkit megérni)

Öregisten, Nagyisten

kit kövessünk s kit nem?

Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd

hisztériát űzz el indulatunk meghagyd

a reánk szabott leckét beteljesíthessük

gőgösek se legyünk kétségbe se essünk

náci-tudat, bolsi-tudat

csak álarc a Szörnynek

egyképp meggyötörtek

lám egymásra törnek

gonosz század elment

nehéz évek jönnek

melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,

bíztass hogy a testvérharc megszűnhet

göngyöld e Földgolyót Fiad köntösébe

édes hazánkat annak is kellős közepébe

a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke.

Annyi gyalázatos koron át

őrizd meg számunkra misztikus koronád.

(…csak csendesen, akinek füle van, hallja,

a látónak látható, hasad az Ég alja)

Öregisten, Nagyisten

mit akarjunk s mit nem:

törvényed vezessen

hogy e kis nép oda ne vesszen

át ne lyukadjon helyünkön a térkép

ki ne radírozzon a világi lét végképp

serkentsd fel szolgád a Magyarok Istenét

kend meg könnyektől elhomálylott szemét

küldd le a magasból újra e véres-veres földre

tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.

(A születés előtt túl hosszú volt az Ádvent

– hiszen az életünk hovatovább ráment –

mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

Magyar Miatyánk

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
Tarts meg minket szeretetben,
Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,
Akkor se, ha méltatlanul szólunk.
Tudjuk, sokszor panaszos az ajkunk,
Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk.
Bűneinket ne ródd fel, óh nékünk,
Rég fizetett érte, magyar népünk.

Szenteltessék meg a Te neved,
A bölcsőinktől a sírunkig Teveled
Igaz, magyar hitben megmaradjunk,
Magyar voltunk mellett hitet valljunk,
Ne foghasson rajtunk, mi idegen,
Áruló közöttünk sohase legyen.
Hű gyermekként kövessünk Téged,
És örökké áldjuk Szent Nevedet.

Jöjjön el a Te országod,
Legyen velünk atyai jóságod,
Minden magyar szerte e világban,
Térdre hulljon hálaadó imában.
Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,
Kopogtató testvért ki ne zárjuk.
Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,
Mintha hozzánk Édesanyánk szólna.

Legyen meg a Te akaratod,
Harangok hirdessék diadalod,
Jóság lakjék magyar szíveinkben,
Örömed teljék gyermekeinkben.
Add, közülünk egy is el ne vesszen,
Minden útjuk Tehozzád vezessen.
Magyar honban, idegen világban,
Tartsd meg őket örök magyarságban.

Add meg a mindennapi kenyerünket,
Lágy eső öntözze földjeinket,
Éltető Nap arany napsugára
Áldást hozzon a magyar hazára.
Szőlőtől roskadjon minden hegyhát,
Virág nyíljék, merre csak szem lát.
Legyen bőség halakban, vadakban,
Gyermekáldás a magyar falvakban.

Bocsásd meg a bűneinket,
Kínzó súlyuk régen gyötör minket,
Szent Orcádat fordítsd felénk végre,
Engeszteljen népünk szenvedése.
Tisza táján nagy hontalanságban,
Fényes Erdélyben és Vajdaságban.
Simogasd meg fájdalmas orcánkat,
Őrizd, védjed magyar hazánkat.

Ne vígy minket a kísértésbe,
Zárj bennünket jóságos Szívedbe,
Adjál nékünk édes békességet,
Barátunknak minden nemzetséget.
Add, hogy minden népek világában
Gyarapodjunk javakban és számban.
Magyarságban legyünk bátrak, hűek,
Bajban sohse legyünk kishitűek.

Tied az ország, a hatalom, a dicsőség,
Mindenható hatalmas istenség,
Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,
Lássad, milyen nagy szűkségben vagyunk.
Széttépett honunkban népünk zokog,
Megkínzott arcunk könnyektől ragyog.
Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,
Óh, add vissza nagy magyar hazánkat. Ámen.

Kempis Tamás imája

Ó én szeretett, édes Istenem, kit most áhítattal magamhoz akarok venni,
Te ismered gyarlóságomat s a lelki szükséget, melyben szenvedek.
Te tudod, mennyi vétekben vergődöm, mennyi bűn terhel, mennyi kísértés és tisztátalanság környékez.
Hozzád járulok orvosságért, vigaszt és segítséget nálad keresek.
Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki egész bensőmet ismeri és egyedül adhat nekem teljes vigasztalást és segítséget.
Te tudod, miben szűkölködöm, míly szegény vagyok az erényekben.
Elégítsd ki hát éhező koldusodat, gyújtsd föl hideg szívemet szereteted tüzével,világosítsd meg vakságomat jelenléted fényességével.
Ne bocsáss el magadtól étlen-szomjan, hanem légy hozzám irgalmas,
amint szentjeidhez is gyakran oly csodálatosan irgalmas voltál.
Uram, Istenem, Teremtőm és Megváltóm!
Olyan érzelemmel, tisztelettel, magasztalással és dicsérettel,
oly hálaadással és szeretettel, hittel,
reménységgel és tisztasággal akarlak a mai napon magamhoz venni,
amellyel óhajtott és fogadott Téged legszentebb Anyád, a dicsőséges Szűz Mária, ki a megtestesülés örömteljes titkát neki hírül adó angyalnak alázattal és áhítattal így felelt:
Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!
Ámen.