November 4-én Egyházunk Borromei Szent Károlyt ünnepli

November 4-én Egyházunk Borromei Szent Károlyt ünnepli

 

Neves grófi családból született 1538-ban. 22 éves korában nagybátyja, IV. Pius pápa Rómába hívta, és nagy műveltsége és mély vallásossága miatt bíboros államtitkárává és a milánói érsekség adminisztrátorává tette. 1563-ban pappá szentelték, 1565-ben pedig elfoglalta a milánói érseki széket. Bölcs szervezőerő, égő apostoli buzgóság jellemezte.

Az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek Milánóból, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe. Papjainak gondját viselte. Hatalmas egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. A kolostorokban és a szerzetesrendekben szerető szigorral szüntette meg a visszaéléseket. Bár az egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények szerető atyja maradt. Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és ő volt az első, aki a zsinati határozatokat végre is hajtotta.

A tridenti zsinat megújulásának munkálója volt egyházmegyéjében. Tüzes lélekkel szolgálta Istent, élte és hirdette az Ő szeretetét. Példája nyomán merjünk mi is bátran tanúságot tenni Isten szeretetéről, hogy megerősödjön Egyházunk, és sokan hallhassák Isten Igéjének hirdetését.

Szent Károly védőszentje közösségi házunknak, amely "Borromei Szent Károly katolikus kör" nevet viseli.

 

Forrás: www.plebania.net