Hirdetések

Hirdetések

Advent 1. vasárnapja

2016. november 27.


 

  1. A hét ünnepei: sze.: Szt. András apostol; szo.: Xavéri Szt. Ferenc ünnepe lesz.

 

  1. Pásztorjáték megbeszélés lesz a 9.00 misét követően a hittanteremben! Van még néhány szabad szerep ezért várunk olyanokat is - főleg felnőtteket -, akik szívesen szerepelnének benne!

 

  1. A Katolikus Farsangi Bál, a  KAFA 2017. január 28-án, szombaton kerül megrendezésre. A nyitótánc első próbája november 27-én délelőtt 10 órakor kezdődik a Katolikus Körben. Várjuk minden korosztályból a keringőzni vágyókat. A táncpróbák a továbbiakban is mindig hétvégén lesznek, az időpontok kitűzésére az első alkalmon kerül majd sor. 

 

  1. Anya, Apa, gyermekek címmel, támogatásra hívjuk a kedves testvéreket, hogy az Európai Unió megerősítse, hogy a család egy férfi és egy nő életszövetségéből születik. Még ezen a vasárnapon lehet aláírni a kitett íveket. Részleteket a plakáton, vagy a honlapon találunk. Cselekedjünk kötelességünknek megfelelően, a családjaink jövőjéért!

 

  1. FONÓ lesz a katkörben, hétfőn, 16.00-tól.

 

  1. A következő vasárnap, dec. 4-én, a 9.00 órás szentmisét követően, a Mikulás várja szeretettel a gyermekeket a Katkörben. Minden gyermeket és a szüleiket, szeretettel várjuk! A program kb. egy órás lesz. Emiatt az elsőáldozók alkalma is egyben lesz ezzel az eseménnyel. A szüleik számára, a plébánia hittantermében lesz foglalkozás.

 

  1. December 4-én adventi képmeditáció lesz templomunkban, a vasárnap esti szentmisét követően. Az esti szentmise zenei szolgálatát ezúttal is a sashalmi gitáros énekkar végzi. "Újdonság", hogy a képmeditáció után, a templomban egy rövid, zenés szentségimádásra maradunk, amiben imánkkal is hálát adhatunk az Úr Jézusnak.

 

  1. Adventi karitatív vásárt tartunk, minden vasárnap a templom hittantermében. Advent alatt gyűjtünk felajánlásokat még, amelyek használható, jó állapotban levő tárgyakból állhatnak. A vásár a karitász céljait fogja szolgálni a bevételeivel.

 

  1. December 1-jén, 18.00-tól az Egészséges család, boldog élet címmel termékismertető lesz a Katkörben. Megismerhetünk egy főleg ízületeket segítő termékcsaládot.

 

  1. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is szeretnénk együtt ünnepelni, azokkal a testvérekkel, akik szenteste egyedül lennének. A közös együttléthez, kérjük, jelezzék előre nekünk részvételi szándékukat! Amennyiben valakiről tudunk, akihez nem jutott el a hír, segítsünk, hogy hozzá is eljusson a meghívásunk! Jelentkezni december 11-ig lehetséges.

 

  1. Akik még nem fizették be az egyházi hozzájárulást, kérjük, tegyenek eleget ennek a kötelességüknek! Kérjük, figyeljenek arra, hogy ne maradjon az ünnepekre, mert akkor már nehezen tudjuk megoldani ezek fogadását! Legyünk figyelmesek a szeretetben! Köszönjük!

 

  1. A templom takarítása a közösségünk ügye, mindannyiunk személyes feladata is. Kérjük, kapcsolódjanak be, a kitett ívre való feliratkozással! Ne törődjünk bele, hogy mások végzik el a mi munkánkat! Köszönjük!