Hirdetések

Hirdetések

Mindenszentek

2015. november 1.

1. Ma, Mindenszentek ünnepén az esti mise után lesz a Lucernárium, vagyis az elhunyt szeretteinkért való szertartás. November 2-án, halottak napján szentmise reggel ½ 8-kor lesz. A kedves testvérek az oltár előtti perselybe helyezhetik el adományukat és elhunyt szeretteik nevét, akikért a vasárnap esti, valamint a hétfő reggeli szentmisét ajánljuk fel. Novemberben minden szombaton az esti szentmise is őértük lesz felajánlva.

2. A templom hátsó bejáratánál idén is elkészült a temetői sírhantokat imitáló rész, amellyel azon testvéreink számára szerettünk volna segítséget nyújtani, akik nem tudnak ellátogatni szeretteik sírjához.

3. A héten szerdán, az esti mise után a gimnazista fiatalokat várjuk a közösségi házhoz közös imádságra és játékra.

4. A héten csütörtökön, első csütörtök lévén, este 9-ig egész napos Szentségimádás lesz a templomban. A sekrestyében kérjük azok jelentkezését, akik napközben jelen tudnak lenni a templomban.

5. A héten pénteken megszokott időben lesznek meglátogatva az elsőpéntekes testvéreink.

6. A héten szombaton, az esti mise után bérmálkozási felkészítő lesz a templomban.

7. November 14-i hétvégén lesz az újtelepi templombúcsú, ahová a kedves testvéreket szeretettel hívják az újtelepi plébánia hívei. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

8. Köszönjük mindazoknak, akik idei egyházi hozzájárulásukkal támogatták plébániaközösségünket! A régi közismert nevén „egyházi adót” személyesen a sekrestyében vagy a plébánián, csekken vagy átutalással rendezhetik.

9. A templomban is bekapcsoltuk a fűtést. Köszönjük, hogy nagyobb összegű perselyadományukkal hozzájárulnak a plusz kiadásokhoz!

10. Adventi rajzpályázatot hirdetünk a gyermekeknek „Nagy örömet hirdetek!” témában. Az alkotásokat a sekrestyében lehet leadni december 18-ig a név és az életkor megadásával. Eredményhirdetés a pásztorjátékon lesz. A rajz bármilyen technikával készülhet, A4-es lapon.

11. November 4-én, most szerdán kezdi el működését a Rákosligeti Karitász Ház a Ferihegyi út 24. szám alatt, a plébániával átellenben, a volt rendőrőrs épületrészében. A Karitász-munkatársak későbbiekben is szerdánként délelőtt 10-től délután 2-ig várnak mindenkit: adományozót és rászorulót egyaránt.

 

Centenáriumi programok:

  • November 8-án, jövő vasárnap du. ½ 6-kor Maczkó Mária Emerton- és Magyar Örökség-díjas énekművész „Énekkel dicsérlek!” című előadóestje lesz templomunkban. A belépés díjtalan.

  • November 15-én, vasárnap Mozart Requiem-je lesz megszólaltatva templomunkban. Támogatók: Rákosmente Önkormányzata és a Rákoshegyi Bartók Zeneház. A belépés díjtalan.

  • A sekrestyében és a plébánián kapható centenáriumi évkönyvünk, amelynek előállítási költségét 2.000 ft adomány fedezi.